Magyarország bukása
Megkérdeztem a nagykövetet, tudatában van-e annak, hogy kormánya az ENSZ-ben baloldali álláspontot képvisel az élet és a család kérdéseiben. Megkért, hogy továbbítsak neki minden információt, amivel rendelkezünk, és ő utánajár a dolognak.
Az asztalnál ülő sok életvédő közül az egyik odajött hozzám, és megköszönte, hogy felvetettem ezt a kérdést. Aztán ez a személy arról tájékoztatott, hogy az ő csoportja nem teheti meg ezt, mert „projektekben” működnek együtt Magyarországgal. Ez a fajta interakció az utóbbi években túlságosan is gyakori volt. Jó szociális konzervatívok, akik fontos kérdésekben hallgatnak, feltehetően azért, hogy megőrizzék a „kapcsolataikat”. A kapcsolatok elvesztésének fenyegetése még a legbátrabb szíveket is félelemmel tölti el.
Beleegyeztem a színjátékba, és elküldtem neki azokat az álláspontokat, amelyeket kormánya az aktív tárgyalások során képviselt, és amelyekben az élet és a család kérdéseiben az ellenség oldalára álltak. Válaszuk az volt, hogy a C-Fam-ot azzal vádolták, hogy félreértelmezi kormányuk álláspontját. Ez azonban nem igaz.
A valóság az, hogy ő végig tudta, hogy Magyarország szorosan együttműködik Franciaországgal, Németországgal, az Egyesült Királysággal, sőt a skandináv országokkal is a gender ideológia és az abortusz népszerűsítésében. De nem tett semmit ez ellen.
Amikor konzervatív barátainknak és szövetségeseinknek beszámoltunk Magyarországról az ENSZ-ben, ha nem is sokkot, de legalábbis meglepetést váltott ki. Hogyan támogathatja Magyarország a gender ideológiát vagy az abortuszt az ENSZ-politikában? Magyarország olyan szilárd! Bizony, Magyarország belföldön elég jó a morális kérdésekben. Az ENSZ-tárgyalások során azonban más a helyzet.
Magyarország nem volt hajlandó fellépni a „szexuális és reproduktív egészség és jogok” kifejezés ellen, pedig ezt a kifejezést az EU arra használja, hogy világszerte előmozdítsa az abortuszt és a nemet elutasító eljárásokat. Nem voltak hajlandók fellépni a „szexuális orientáció és gender identitás” kifejezés ellen sem, pedig ezt az EU és az ENSZ szervei arra használják, hogy a gender-agendát ráerőltessék a világ minden táján az iskolás gyerekekre. Az elmúlt hónapokban a „gyermekpornó” kifejezés ellen szavaztak, helyette egy Brüsszel által diktált kifejezést támogattak, amely lehetővé teszi a nemzetek számára a virtuális gyermekpornográfia dekriminalizálását.
Az évek során néhány nagyon fontos magyar személy hiába hívta fel erre a figyelmet a budapesti Orbán-kormánynál. Orbán nem tett semmit az ügyben. A magyar diplomaták továbbra is aktívan vezették az EU-delegációkat családellenes álláspontok felé, legutóbb a Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság ülésén a múlt hónapban.
Néhány évvel ezelőtt a budapesti székhelyű Duna Intézet [amit a C-Fam igazgatósági tagja, John O’Sullivan vezet] jó emberei lehetővé tették számomra, hogy előadást tartsak erről a témáról. Ott tartózkodásom alatt konzervatív újságírók valójában védték Magyarország baloldali álláspontját az ENSZ-ben. Azt hallottam, hogy Magyarország baloldali álláspontja az ENSZ-ben nem áll ellentétben a magyar belföldi törvényekkel. Ez a válasz inkább az ENSZ-politikával kapcsolatos tudatlanságot és önelégültséget tükrözi, mint komoly gondolkodást. Magyarország, amely a nemzeti szuverenitásról szónokol, örömmel engedte, hogy az EU és az ENSZ Magyarország nevében megsértsék azoknak az államoknak a szuverenitását, amelyek ellenzik a baloldali szexuális agendát.
Egy amerikai tudós, aki néhány éve Budapestre költözött a családjával, hogy tanácsadóként segíthesse az Orbán-kormányt, azt mondja, hogy nem számít, mi történik az ENSZ-ben. Az ember elgondolkodik, hogy ha ez valóban így van, akkor miért költenek az EU-tagállamok és az európai intézmények milliárdokat arra, hogy befolyásolják az ENSZ-ben születő döntéseket. Akárhogy is legyen, a magyarok hamarosan megtudják.
A C-Fam szervezetnél sokkal hatalmasabb, a magyar kormányhoz hozzáférő amerikai konzervatívok számára egyszerű dolog lett volna megkérni őket, hogy az ENSZ-ben az élet és a család védelmét támogató álláspontot képviseljenek. De nem tették meg.
Talán Orbánék mindig is csak a saját dolguk iránt érdeklődtek, és nem törődtek azzal, mi történik másokkal a határaikon túl. Van ebben egyfajta önzés. Végül is nem gyászoljuk Orbánék távozását. Nem vagyunk reménytelenek, de nézzük meg, mit fog tenni az új ember.
Forrás angol nyelven